A Make it Count, helyszíne, az előző évhez hasonlóan a Lab SkatePark. A verseny helyszínéül szolgáló zónák a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, annyi különbséggel, hogy a ferde falat a negyedkörök váltják. Azt szeretnénk, hogy Magyarországot, olyan gördeszkás képviselje a berlini EU döntőn, aki minden fajta elemen jól boldogul, ezért döntöttünk a változtatás mellett. Minden zónában, minden kategóriába díjazzuk a legjobb trükköt, így a berlini döntőn való résztvételt jelentő fődíj mellett kilenc másik nyertesünk lesz. A rendevény befogadásáért nagy köszönet a Lab SkateParknak! - Teljes kiírás
Ahogy az előző évkeben, idén is két csomag tartós élelmiszer a díj a most szombati, Make it Count nemzetközi versenysorozat magyarországi állomására. Az így összegyűlt tartós élelmiszert a rászorulóknak juttatjuk el a verseny után. Idén szeretnénk, ha még több rászorulónak segíthetnénk, ezért egy tombola sorsolást hirdetünk. Mindenki aki nevez, de kettőnél több csomag tartós élelmiszert hoz, nem nevez de mégis hoz tartós élmiszert sorsoláson vesz rétszt. Egy csomag, egy tombola. A tombolán résztvevők között a verseny támogatói által felajánlott ajándékokat sorsolunk ki! Mi felkészültünk! - Tejles versenykiírás
Kategóriák a szombati versenyre. Teljes versenykírás
THE LAB SKATEPARK – BUDAPEST
2012. május 19. szombat
14 év alatt
1998. január 1. után születettek
14-17 év között
1997. december 31. és 1995. január 1. között születettek
17 év felett vagy támogatott
1994. december 31. előtt születettek, vagy támogatóval rendelkező versenyzők.
A kategória legjobb, támogatóval nem rendelkező versenyzője különdíjban részesül.
Boo Johnson a Venture számára készített egy rövid videót, amiben ismét bizonyítja, hogy technikás és egyben laza deszkás. Boo Johnsont is láthatjátok az Element amatőr filmjében, a Future Nature-ben, amelynek a szombati Make it Count Budapesten lesz egy vetítése az eredményhirdetés előtt!
Nyjah Huston és Chad Tim Tim is bekerült az X-Games Real Street-re videórészt készítő 16 deszkás közé. A videórészek június 5-én jelennek meg és akkor indul a közönségszavazás a legjobb videórész kiválasztására. A beharangozó videó alapján érdemes várni.